Az előző részben kifejtettem kicsit azt a "fogyókúrás módszert", amivel kicsit sikerült a látókörömet kitágítani, ezáltal jobban megismerni a legtöbb fogyókúra hibáját. Alapvetően egyik fogyókúrával sincs semmi baj, az egyetlen baj az én esetemben az volt, hogy ha sikerült is fogyni, megtartani semmilyen módszerrel nem sikerült.

Akik híznak, azoknak el kell fogadniuk, hogy valamiért többet esznek, mint amire szükségük van. Ezt lehet kúrákkal ideig-óráig kezelni, de ez nem fogja az igazi okot megszüntetni. Az igazi okot én az önismeret hiányában találom, ami által az emberek saját természetes énjüktől eltávolodva elkezdenek mindenféle tüneteket produkálni. A témánál maradva megjelennek az étkezési zavarok. Most a példa kedvéért nézzük a túlevést. Túlevés esetén egyértelműen többet fogyasztunk a szükségletnél, így ennek a következménye a hízás. Átlag emberünk észreveszi, hogy elkezdett hízni. Nézegeti magát a tükörben, de sehogy sem tetszik a tükörképe. Itt úgy gondolja két választása van, vagy beletörődik, hogy ez most már így marad, nem foglalkozik a témával, vagy veszettül elkezd fogyókúrázni. A kulcs szerintem itt az elfogadás lenne (ami nem egyenlő a beletörődéssel!!!). Ha sikerült elfogadni magad, azaz semmi ellenállást nem tapasztalsz a jelenlegi éned elfogadásával kapcsolatban, akkor rá lehet térni a probléma megoldására. Jó esetben, ha az elfogadás teljes mértékben sikerült, akkor a probléma magától megszűnik létezni, hiszen az eredeti probléma a saját magunktól való eltávolodás volt, ami által többet ettünk. 

Tudom ez így nagyon varázslatosan hangzik, pedig egyáltalán nem az. Ha a saját példámat veszem, nálam a túlevés okozott óriási problémát. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne egyek. Nálam a palettán az égvilágon minden szerepelt a szalámin át, a csokis kekszen keresztül, a cappucino port is képes voltam magában enni. Mivel nem fogadtam el saját magam, ezért elkezdtem kínozni magam és nem ettem, majd miután lefogytam és rájöttem, hogy az anorexia nem túl jó megoldás a súlyproblémáimra, elkezdtem enni. De ha már ettem, akkor megint visszatért az eredeti problémám a túlevés. Innentől kezdve a beletörődés és a fogyókúrák követték egymást.

Elmentem agykontroll tanfolyamra is, ahol rájöttem, hogy a gondolkodásommal van a probléma, így megpróbáltam ezt átprogramozni. De a túlevés nem múlt el, hiába küzdöttem hősiesen, mindig legyőzött. Az áttörést nálam az hozta meg, hogy valahogy elkeveredtem egy zseniális kineziológushoz (nem emiatt a probléma miatt). Itt esett le a tantusz, hogy micsoda ádáz küzdelmet folytatok magammal. (Nyilván erre idővel én is rájöttem volna, de ő segített nekem felgyorsítani ezt a folyamatot, így tovább tudtam lépni.) Utána érdekes módon teljesen saját magamra hangolódtam és elkezdtem érezni mi a jó nekem, és már nem volt szükségem annyi ételre. Kicsit úgy éreztem, mintha eddig valahol magam mellett éldegéltem volna és nem a saját testemben.

Persze az embernek vannak rosszabb pillanatai. Ilyenkor előfordul, hogy a régi minta visszaszivárog, én pedig megint elkezdek távolodni magamtól. De most már észreveszem, visszahelyezem a középpontomat és érzem, hogy nem esik jól az étel, így abbahagyom az evést. Nem kontroll alatt tartom magam, nem erőlködöm, hanem egyszerűen nem is bírok kajára nézni.

Először azt hittem ez egyedi dolog, de elkezdtem figyelni ismét az embereket. Próbálj megfigyelni egy duci embert, aki eszik. Olyan mintha nem is lenne jelen. Sokszor fogyókúrázóknál is észreveszem, hogy ugyanezt csinálják az étkezésnél. A biorobot csinálja a dolgát, ők meg valahol teljesen máshol járnak, mert alapvetően eltávolodtak saját maguktól, nem fogadják el a helyzetüket. Míg egy egészséges, vékony ember teljes figyelmét az evésnek szenteli, ő teljesen jelen van. Szerintem nagyon látványos a különbség.

Általában jól megfigyelhető, ha az embernek valami nem tetszik, akkor azt hajlamos elutasítani és menekülni. Ezért lehet, hogy még az ezredik fogyókúrás trükk is lázba tudja hozni azt, az embert, aki saját maga elől menekül.