Érdekes dolog jutott az eszembe. Írtam már azt, hogy ha az ember fogyni szeretne, először a számára legkényelmesebb dolgokat próbálja ki. Fogyitabletták, diétás italok, étvágycsökkentők, hashajtók, csodatabletták, amit csak beveszel és égeti a zsírt, no meg alvás közben is fogyaszt. Csodagépek, amiket csak magára csatol az ember és kockahasa lesz TV-nézés közben. De egyébként semmin nem akar változtatni. Nem mozog, nem változtat az étrendjén, nem tesz erőfeszítéseket annak érdekében, hogy fogyjon.
Sajnos (vagy szerencsére), ahhoz hogy sikeresek legyünk tennünk is kell érte. És itt jutott eszembe az önfegyelem és az önfigyelem témaköre. Mert sokan rájönnek, ha csak ülnek a babérjaikon, akkor semmi nem fog történni. Hatalmas önfegyelemmel nekikezdenek egy új életmódnak, amiről úgy gondolják megfelel nekik. Csinálják, sikerül lefogyni, tartják a súlyukat. Csak azt látom, hogy ez egy kívülről jövő önfegyelem, azaz nincs összhangban igazi önmagukkal. A fogyókúrában alapvetően az önfegyelmet pozitívnak értékelhetjük, hiszen van elég önfegyelmünk ahhoz, hogy tartsunk egy diétát és mozgásprogramot, így sikerül is elérni a vágyott alakot. Tettünk a céljaink megvalósulása érdekében. De...
Jönnek időszakok, amikor nincs elég önfegyelmünk és mindent összeeszünk. Így a súlyunk attól fog függni, hogy milyen arányban van az étkezésünkben az önfegyelem és a kontrollvesztettség. Én azt a kérdést tettem fel magamnak, vajon miért vannak olyan időszakok, amikor elveszítem a fegyelmezettséget az étkezésben? Ha a megszorítások elvileg jót tesznek nekem (mert vékonyabb és egészségesebb leszek tőle), akkor miért nem áll át a szervezetem erre? Miért vált át a teljesen jól működő diéta, hirtelen az egészségtelen ételek evésébe, mikor tudom, hogy az nekem nem jó? Azt gondolom, hogy az önfegyelem pozitív, de önmagában véve, ha nem jó az irányultsága, akkor önromboló is lehet. Megvan a kontroll, vékony vagyok=jó vagyok, nincs kontroll, kövér vagyok=rossz vagyok. Ez két véglet, ami között a legtöbben ugrálunk. Amíg így gondolkodunk, nem várható tartós eredmény. (Nálam az eredmény a jó közérzet, egészség, jól érzem magam a bőrömben élmény.) Ha végletekben gondolkodunk, akkor elkerülhetetlenek a kilengések. Viszont, ha elkezdünk önmagunkra figyelni, egyensúlyba hozhatjuk ezt a két pólust, és megszűnnek a kilengések.
Ha én pl. észreveszem magamon, hogy már megint nem bírok leállni az evéssel, az semmi mást nem jelent, csak azt, hogy eddig a másik végletben tartózkodtam. Ilyenkor elkezdem figyelni magam. Milyen érzéseim vannak, milyen most a gyomrom, hogy érzem magam? Elengedem a gondolataimat, csak ezekre figyelek, nem címkézek meg semmit, elfogadom magamat és a jelen helyzetet. Ezáltal visszakerülök egyensúlyi állapotba és észreveszem, hogy nem is kívánok enni, így befejezem.
Szerintem az önfegyelem önfigyelemmel társulva a megfelelő kombináció ahhoz, hogy ne végletekbe essünk, hanem az egyensúlyunkat megtartva normálisan étkezzünk. Ehhez viszont már az önmagunkba vetett feltétlen bizalom szükséges, ami nagyon sok embernél hiányzik.
