Aki lelkes fogyókúrázó, az igazából sosem fogadja el önmagát. Mindig saját magával harcol és próbál elmenekülni a kövérség elől. Pedig mennyi tanulság származhatna abból, ha egy kicsit megállna és elkezdene figyelni. Ez persze a nehezebb út és a lassabb is. Manapság mindenkinek instant megoldások kellenek. Igaz, hogy ezeknek közük sincs a megoldáshoz, de sebaj, fogyókúrázzunk életünk végéig. Volt aki megkérdezett arról, hogy hogyan tudna lefogyni. Két megoldást ajánlottam fel. Az egyik az önismeret, a másik egy működő, matematikai pontossággal összeállított diéta. Természetesen a második megoldás sokkal szimpatikusabb volt, de azóta sem kezdett neki…
Aki úgy érzi, hogy besokallt a fogyókúráktól, alig eszik valamit és mégis hízik, kedvenc ételei közelébe sem néz, az biztos úton jár afelé, hogy teljesen eltávolodjon saját magától, egyre több frusztrációt, dühöt, elégedetlenséget termelve. Ezzel aztán bekerül egy ördögi körbe és meggyőzi magát, hogy ez így van rendjén, mert a szépségért, egészségért, vékonyságért meg kell szenvedni. És ha látnak is jó példát a környezetükben, elintézik azzal, hogy ő „szerencsés”. Pedig csak annyi a különbség közte és a „szerencsés” között, hogy egyikőjük sokkal jobban fel tudja mérni a saját igényeit azáltal, hogy önmagát jobban elfogadja.
Sajnos nagyon kevés olyan embert látni, aki teljesen (vagy legalább részlegesen) el tudja fogadni önmagát. Pedig az önelfogadás a fogyókúra fontos (fő!!!) eleme kellene, hogy legyen. Amíg ez nem történik meg, addig csak a tünetet próbáljuk kezelni. Senki sem hibátlan. Lehet, hogy kívülről más látszik, de mindenkinek vannak gyenge pontjai. Ezekhez szerintem a legjobb hozzáállás, ha elfogadjuk a számunkra negatív tulajdonságainkat, majd megpróbáljuk megnézni, hogyan tudnánk ezeket kezelni.
Önelfogadásra van egy nagyon jó gyakorlat. Állj a tükör elé és nézd meg magad. Ha valami kritika felmerül benned, mondd ki hangosan. Figyeld meg az ezzel kapcsolatos érzéseidet, figyeld meg a tükörképedet. Honnan jön ez a kritika? Mit látsz? Tényleg ezt érdemled? Mi lenne, ha ezt mástól hallanád? Most válassz ki egy olyan dolgot, amit szeretsz magadban. Mondd ki ezt is. El tudod ezt fogadni? Milyen érzés? Szerinted mi az ami előre visz téged? A kritika vagy az elfogadás?
Ha a kritika, akkor ideje elgondolkodni ezen. Nem az a baj, ha reálisan látjuk a dolgokat. Ha meghízunk, mondogathatjuk magunknak, hogy milyen szép vékonyak vagyunk, de ez csak önáltatás. Ilyenkor történik meg az, hogy egyszerűen nem foglalkozunk a súlyunkkal, még akkor sem, ha az már egészségünket veszélyezteti. Az a probléma, hogy általában nem pozitívan, hanem negatívan kritizáljuk magunkat, úgy mint „milyen kövér disznó vagyok”, „engem nem szerethet így senki”, stb. Ettől a negativitástól várjuk, hogy kibillent minket ebből a helyzetből. Pedig mennyivel hatékonyabb lenne a következő: „Megállapítom, hogy meghíztam, majd elkezdem megnézni, hogy mi lehet az oka.” Ezt úgy a legegyszerűbb, hogy amikor eszem megállapítom, hogy most éhes vagyok-e vagy sem. Ha nem, akkor miért akarok enni? Stresszes, fáradt, lehangolt, depressziós, stb. vagyok? Gyorsan eszem? Miért eszem gyorsan? Vannak olyan ételek, amikről állandóan fantáziálok (fagyi, csoki, sós rágcsa)? Így összhangban magaddal meg tudod állapítani, hogy hol van a probléma. Persze, ehhez nagyon sokat kell foglalkoznod magaddal és segítség nélkül sokáig eltarthat. Jó, ha van egy jó barátod, vagy segítőd, aki saját magától elvonatkoztatva (fontos, hogy tudjon saját magától elvonatkoztatni, csak megfigyelőként jelen lenni!!!) külső szemlélőként tud téged megfigyelni és segíteni. Így elkerülheted azt, hogy saját torz tükrödön keresztül lásd magad, és ennek alapján próbáld kezelni a helyzetet.
