Nagy volt a boldogság. Végre olyan ruhát vettem fel amit csak akartam, mindenki kérdezgette, hogy sikerült a nyári szünet alatt ennyit fogyni. Nagyon büszke voltam magamra, micsoda akaraterőm van.

Szüleim előtt sem maradt rejtve a változás, észrevették már, hogy nem vagyok hajlandó velük együtt enni. Hullott a hajam, elmaradt a menstruációm, állandóan fáztam, nem volt erőm semmihez. Így aztán otthon kellett ülnöm addig míg nem ettem. Hosszú hónapok teltek el míg végre újra "normalizálódott" a helyzet.

De akkorra már az ételekkel való kapcsolatom betegessé fajult és ez a későbbiekben sem változott. Lettek a bűnös és a jó ételek. Ezzel gyakorlatilag el is kezdődött egy nagyon hosszú és fárasztó időszaka az életemnek, amikor minden a fogyásról szólt.

Két év alatt amit lefogytam vissza is kúszott, az anorexia bulimiába csapott át. Kontroll nélkül zabáltam, majd hashajtókkal, futással, biciklizéssel,éheztetéssel próbáltam megszabadulni a felszedett kilóktól.Aki már átélte,tudja,hogy nem olyan egyszerű leállni az evéssel, csak akkor sikerül,mikor már rosszullétig etted magad, utána pedig mardos a bűntudat,hogy milyen gyenge vagy, hogy nem bírsz leállni, és megint egy hájas disznó leszel.