Egy candida gyógyulástörténet

 2016.08.15. 15:43

Gondoltam, hogy leírom az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, mivel elég sokan küzdenek hasonló problémával, hátha a történetemmel tudok segíteni másnak.

A történetem ha jól emlékszem 2005-ben kezdődött a Candidával, akkor még nem tudván, hogy mi ez és hogyan lehet kezelni. Nálam a hüvelyi candidiázis jött ki,elég erős felfázásos tüneteket, alhasi görcsöket produkálva. Akkoriban még nem nagyon foglalkoztak az orvosok ezzel a témával, ráadásul pechemre csak sokkal később 5-6 évre rá tudták csak nálam kimutatni. Addig is egy éven át folytattam a candida diétát szinte nulla eredménnyel. A gombaölők hatására valamennyit javult a helyzet, de amint abbahagytam őket, visszajött a probléma sokkal erősebben, mint előtte. Úgyhogy egy ideig le is mondtam a gyógyulásról, mivel a gyógyszerek csak rontottak az állapotomon, és a diéta sem segített.

Az első igazi állapotjavulás egy kineziológiai kezelés hatására történt. Valahogy sikerült bennem átkapcsolni valamit, ami helyrebillentett és a fájdalom érzetre legalább 50 százalékkal csökkent. Sajnos  a további kezelések már nem tudtak javítani az állapotomon, ismét orvost kerestem. A gyógyszeres kezelések hatása ugyanaz lett mint előtte. Felkerestem egy akupunktúrával foglalkozó kínai orvost, aki gyógynövényekkel és a kezelésekkel még kb. 20 százalékot levett belőle. Többet is sikerülhetett volna, ha a táplálkozásra vonatkozó tanácsait meghallgatom és betartom.

Ebben az állapotban ért a terhesség, bár szerettem volna egészségesen nekivágni, de így sikerült. Igazából nem értettem a dolgot, igyekeztem kerülni az édességeket, sok teljes kiőrlésű gabonát ettem, kásákat, müzliket. A tejtermékeket teljesen elhagytam, helyette gabonatejeket ittam. A terhesség rásegített, mert 9 hónapig az édességre gondolni sem bírtam, annyira hogy a terheléses vizsgálatot kikönyörögtem, hogy ne végezzék el, mert nem bírok cukrosat enni.

A terhesség közben rosszabodtak a tünetek, majd szülés után sokat javultak, de kb. a szülés előtti állapotig sikerült visszatornáznom magam. Plusz kaptam még egy rendetlenkedő epét is hozzá. :) Lefogytam a saját magamnak beállított diétával, de jobban nem lettem, ezért is hagytam abba az egészet. Elkezdtem ismét irodalmazni. Közben sokmindenre rájöttem.

Egy: egészséges (testileg, lelkileg) embernél működik az, hogy amit megkíván megehet. A táplálékallergiában szenvedők pont azt az ételt fogják a legjobban kívánni, ami nekik nem tesz jót. Sajnos...

Kettő: az emberi test arra lett kitalálva, hogy táplálékból nyerje az energiát-növényi és állati alapanyagokból. Egyénenként vannak különbségek, mivel mindenkinek más más gyengesége van (értsd ez alatt energetikai gyengeséget), más más környezeti hatásnak van kitéve (munkahely, lakóhely, edzés stb.). Táplálkozással a gyengeségekre rá tudunk erősíteni, így a negatív hatások nem tudnak minket megbetegíteni.

Három: amit egyértelműen éreztem, csak nem tudtam megfogalmazni, hogy a Candida "fertőzés" nem egy kívülről jövő valami. A felnőtt nők hüvelyében az jelenik meg, ami az emésztőrendszerében van. Hiába irtod ki helyileg a gombákat a probléma újratermeli magát.

Négy: a Candida általában nem önmagában okoz problémát a bélben, hanem az egészségtelen bélflóra, ami aztán az alapja sok minden más problémának.

Úgyhogy kénytelen voltam változtatni és olyat megpróbálni, amit eddig még nem. Heteket töltöttem irodalmazással, majd abban maradtam, hogy megpróbálom a GAPS étrendet, ennek is a bevezető részét, ami főként húsléből, főtt zöldségekből, főtt húsból (és tojásból- ez adható a húsleves mellé a legkorábban) áll. Sokat nem vártam tőle, ennek ellenére 4 nap elég volt, hogy a tüneteket megszüntesse. És meg kell hogy mondjam, ez számomra a legnehezebb diéta, mert világéletemben növényevő voltam, nem szerettem a húst. Sajnos mint kiderült a tüneteim-rossz emésztés, epeproblémák, nőgyógyászati gyulladások- tipikus tünetek voltak. Csak én nem tudtam róla.

Mivel a havi menstruáció után a tünetek pár napig visszatértek, váltottam mosható betétre is. 2 hónapi használat után az állandó alhasi görcsök is elmaradtak. :)

Átgondolva sok minden segített a gyógyulásban, testi, lelki és szellemi szinten is rendet kell rakni. Most már egyéb rásegítés nélkül is tünetmentes vagyok, de nem gondolom, hogy ez a megoldás mindenre. Nekem személy szerint jobban tetszik a kínai gyógyászati megközelítés, ez nem mond ellent a tapasztalataimnak sem. Úgyhogy most ennek fogok utánairodalmazni. :)

Jelenleg főként húsokat, húslevest, tojást, főtt és nyers gyökérzöldségeket és a nyárra való tekintettel az éppen érő gyümölcsöket, zöldségeket, kisebb mértékben tejtermékeket fogyasztok. Alkalmanként csokit, fagyit, sütit, joghurtot vagy éppen ami van. Viszont a szénhidrátfogyasztást jócskán visszavettem, kb. a felére, fehérjét pedig növeltem 2-3-szoros mennyiségre. Úgy érzem még ez sem tökéletes (a húst soknak érzem, de csak zöldséggel meg nem lakok jól...), de jobb mint volt, idővel szeretném teljesen magamra szabni az étrendet.

Én szívem szerint amúgy vega lennék, de ezek szerint az ember hús nélkül nem tud egészséges maradni? Vagy ez is tök egyéni és valakinek jó, csak nekem van pechem ebből a szempontból? Kíváncsi lennék más tapasztalataira is. :)

Címkék: táplálkozás betegség egészség lélek

Gyors paleo eperkrémleves

 2016.05.14. 11:08

Hozzávalók:

  • 6-8 db eper
  • negyed banán
  • 50 ml kókusztejszín

Elkészítés:

A hozzávalókat turmixoljuk össze, 1 tányér leves lesz belőle. Elkészítési idő 2 perc.

Fogyás szoptatás alatt

 2016.02.24. 09:59

Az előző két hétben sajnos nem történt változás sem súlyban,sem formában, úgyhogy taktikát váltok. Visszatérek az eddigi legsikeresebb "fogyókúrámhoz", azaz akkor eszem, amikor éhes vagyok és addig, amíg azt nem érzem, hogy tele vagyok. Ennek az első fele könnyen megvalósítható, a második felével akadnak gondok. Ugyanis, ahhoz, hogy érezzem, hogy mikor vagyok tele, lassabban kellene enni, jól megrágva az ételt. Gyerkőc mellett ez nem kis feladatnak tűnik, mert az étkezéseket 5 jó esetben 10 perc alatt igyekszem lerendezni. Ez így nem túl jó, mert mindig sikerül túlenni magam, ami nem túl kellemes érzés gyomor tájékon.

A másik gyenge pont az esti étkezés. Én sajnos ilyenkor hajlamos vagyok túlenni magam, mert folyamatosan éhesnek érzem magam. De ez nem igazi éhség, mert lefekvés után és reggelre már fáj a hasam. Persze erre lehetne a kőkemény akaraterőt bevetni, de sokkal jobb lenne, ha érezném, hogy mikor elég és nem érezném a mardosó éhséget. Úgyhogy ezt a problémát kineziológiai oldással szeretném kezelni.

Két hét múlva jelentkezem, hogy mire jutottam.

Címkék: fogyókúra kineziológia

Egyszerű "diétás" túrókrém

 2016.02.10. 14:16

Erre a receptre most jöttem rá, amikor jó szokás szerint csináltam a bébiételeket. Imádom a túrókrémet, de a bolti cukros változatot csak igen ritkán veszem meg. Ezek után pedig már nem is kell, mert 2 perc alatt összeüthető a teljesen cukormentes édesség.

Hozzávalók: 100 g túró, 1 kisebb banán, (5-10 ml rizstej ha nem lenne elég krémes a végeredmény), ízlés szerint citromhéj

Elkészítés: A hozzávalókat botmixerrel krémesre kikeverem, és már fogyasztható is. Általában citromhéj nélkül csinálom, de így is nagyon finom.

Címkék: cukormentes édesség

Fogyás szoptatás alatt

 2016.02.10. 14:01

Eddig azért sem írtam a blogra, mert súlyváltozás nem történt az utolsó bejegyzésem óta. A súlyom valahol 63-61 kg között ingadozott. Mivel már bőven túl vagyunk a kritikus 6 hónapon, a pici lányom is már 8 hónapos múlt, és már nagyon sok mindent eszik, ezért úgy döntöttem, hogy lefogyok az eredeti méretemre. Legalábbis megpróbálok, mert ugye én azt szeretném, hogy a tejcsi is megmaradjon és le is tudjak fogyni.

Kezdő súlynak a legutóbbi mérés eredményét választottam, ami 62,5 volt és kéthetente mérek egyet. Az egyéb méretek maradtak.

Az étrendem annyiban már megváltozott, hogy bármit ehetek. A napi kalóriabevitelemet kb. 1800-2000 kalória közé tettem, mert ennyi kell ahhoz, hogy ne legyek éhes. Példának leírom a tegnapi napomat. (kb. 1900 kcal)

Reggeli: 1 virsli, 20 g kenyér, 5 db koktélparadicsom, 25 g avokádó, 1 kanál dioni mustár, 1 narancsos muffin (sk)

Tízórai: Túrókrém banánnal saját készítésű, 2 db pici mandarin

Ebéd: Zöldséges tortilla 250 g, 1 dl bor

Uzsonna: kakaós muffin (sk), 2 db pici mandarin

Vacsora: sült 3/4 csirkecomb bőre nélkül, 4db koktélparadicsom, 50 g avokádó- de nekem ez egy kicsit még így is nehéz volt, jobban bejönnek a könnyedebb vacsorák (Túrókrém, 1 szelet kenyér zöldségekkel és sonkával, 1 muffin, zabkása lekvárral, gyümölcstál magokkal stb.)

Mozgás:fél óra jazz tréning, séta

A heti mozgás egy másfél órás jóga és fél óra  jazz tréning. Illetve ha jó idő van, akkor minden nap séta. Táncolni még eljárnék heti 1x, de sajnos az már nem fér bele az időmbe.

Amire ismét rájöttem, hogy mennyire fontos az étrend egyénre szabása. Nagyon sok diétában jelen van az estére no szénhidrát elv. Sajnos nálam ez nem annyira működik, mert nagyon nehéznek érzem estére a fehérjedús kajákat. Régebben ettem protein shake-et, amitől ugyan nem lettem rosszul, de éhes maradtam. A vacsora kimaradása sem jöhet szóba nálam, mert korgó gyomorral nem tudok elaludni. Úgyhogy maradok a szénhidrátos vacsoráimnál. :)

Illetve fontos a mozgás egyénre szabása is, mert nem mindegy, hogy mit és mennyit mozgunk. Mert ha túl keveset, akkor nincs eredmény, de ha túl sokat, akkor lehet, hogy megint csak nem lesz eredménye, illetve lesz csak nem az amit mi szeretnénk. Valakinek beválik az akár minden napos intenzív edzés és fogy is tőle, valakinek viszont úgy megnöveli az étvágyát, hogy aztán sokkal nehezebb lesz a dolga. Nálam az utóbbi érvényesül, mert ha minden nap intenzíven edzenék (próbáltam régebben), a szervezetem riadót fújna és tartalékolna a végsőkig. Pl. hiába edzettem heti ötször 1,5 órát (kardió), két nap pihenővel, csak annyit értem el vele, hogy holtfáradtnak éreztem magam a hétvégére és úgy megnőtt az étvágyam, hogy egy dekát sem fogytam. Sőt a fotókon még nagyobbnak tűntem. Így egy hónapig bírtam, de szinte nulla eredménnyel. Majd amikor lecsökkentettem az edzéseim számát heti 1-2-re, akkor kezdtem el fogyni, mert a szervezetem nem volt már folyamatos stresszben.

 

 

 

Fogyás szoptatás alatt

 2015.11.09. 10:51

A héten rájöttem valamire. Igazából jól érzem magam a bőrömben. Kell-e nekem egyáltalán többet fogyni? Mikor még elkezdtem az egészet, akkor olyan kellemetlenségektől akartam megszabadulni, amik a nagy súllyal járnak. Persze még 71 kg-osan sem voltam elhízva, de nap végére már nagyon fájtak a lábaim, nehezen szedtem a lépcsőket, a karomnál és a lábamnál állandóan kidörzsölődött a bőr, mivel sokszor túlettem magam állandóan fájt a hasam. Mire elértem a mostani súlyomat ezek a dolgok megszűntek. Nem fáj a lábam, a lépcsőzés egyáltalán nem esik nehezemre, energikus lettem és napról napra egyre jobban érzem magam. Hetente egyszer jógázom és elég aktívan élek. Sokat sétálok, táncolok (rázókendővel tök jól lehet babát szórakoztatni:)), intimtornát naponta csinálom. (Reggeli mérés során 61,9 a mostani súlyom, ami egyébként az utóbbi két hétben 61 és 63 között ingadozott.) A terhesség előtti nadrágjaim már feljönnek és pár régi felsőt is tudok már hordani.

Szóval most elégedett vagyok. Persze ez nem azt jelenti, hogy mától már semmire nem figyelek. Mert a testem jelzéseire kell figyelnem, ha ezt a jó állapotot szeretném megőrizni. Úgyhogy ezennel befejezem a "fogyást", már ha a testem is úgy gondolja. A hónapok végén azért írom, hogy mi történik. A táplálkozásom sokat nem változik mennyiségileg, viszont most már a gluténtartalmú dolgokat tudom enni, illetve elkezdtem visszavezetni a tejes ételeket is. Így megint mindent ehetek, ami nagy szabadságot ad. Ezért is lesz jó az "utánkövetés", hogy látom, hogy merre változik a súlyom, ha változik.

Összességében elégedett vagyok, viszonylag gyorsan sikerült leadni azt a pár kilót, ami nagyon zavart, minimális változtatásokkal, úgy hogy a szoptatás és a baba sem sínylette meg. Így mindenki nyert, pont ahogy szerettem volna. :)

 

Címkék: táplálkozás fogyókúra szülés után

Fogyás szoptatás alatt

 2015.10.26. 14:38

Most nagyon rövid leszek, mert intenzív anyakihasználtság van. :)  Múlt héten wellnesselni voltunk, ahol félpanzió volt. Nem is kell mondanom milyen fantasztikusan sikerült enni. Azt figyeltem meg, hogy nem tudtam kikerülni a cukros ételeket, mert szinte mindenben volt, ami nem húsféle. Viszont tudtam lassan enni, mert volt aki felügyelt a gyerkőcre. :) A napi étkezéseim  a következőképp festettek.

Reggeli: 1 virsli mustárral, 1 szelet bundás kenyér, 1 paradicsom, 1 szójajoghurt müzlivel, egy kis tálka lekvárral                                                                                                                                                    Tízórai, ebéd, uzsonna: 1 banán, 1 alma, pár szem szőlő, kb. egy csésze mogyorós puffasztott kölesgolyó, egy kocka csoki                                                                                                                                                    Vacsora: 3 kanál rizs, valamilyen husi, egy kistányér savanyúság (egyik este nudli, extra cukros baracklekvárral)   Utóvacsi: 2 dl rizstej, 4 db keksz

Mivel napközben nem nagyon ettem, ezért estére már borzasztó éhes voltam, ami azt eredményezte, hogy sokat kellett vacsiznom. Ilyen ez a félpanzió... Éppen ezért nem is szeretem, mert nagyon megterheli a gyomrot, pont estére lakik be az ember.

Viszont 3 nap jó nagyot, másfél órát sétáltunk, illetve egyszer fél órát jógáztam még az intimtorna mellett.

Az eredmény így 61,2 kg lett, viszont méretekben 1-1 cm látszódik csak.

Méretváltozások:

  • csípő   105 →102→101→100→99
  • derék   83  → 82→79→78→77
  • mell  95→92→90→91→91
  • comb   63 →60→58→59→58
  • kar       29 →28→27→27→27

Mostanában gondolkodtam el, hogy az edzéseimet kicsit szerveznem kellene. Így most tervben van egy jóga, egy tánc erre a hétre. :) Persze még mindig csak itthon.

Ígértem képet, sikerült összeszerkesztenem. Íme:eloteutana64napkicsi.jpgBár fotózásban nem vagyok egy zseni, azért látszik a változás.

Fogyás szoptatás alatt

 2015.10.14. 14:19

A mérleg 62,9-et mutatott, viszont méretekben óriási különbség nem keletkezett. Azért leírom őket.

Méretváltozások:

  • csípő   105 →102→101→100
  • derék   83  → 82→79→78
  • mell  95→92→90→91
  • comb   63 →60→58→59
  • kar       29 →28→27→27

Úgy érzem, hogy most eljutottam egy stagnálósabb szakaszhoz, ami nem baj, egyszer majd csak átlendülök rajta. :) A múlt héten sikerült háromszor fél órát jógáznom, de másra már nem volt időm. Ezen kívül egyik nap babával kendőben tettünk egy egy órás sétát, egyébként csak fél órát szoktunk babakocsival. Azelőtti héten meg végig pihi volt, ugyanis ismét megbetegedtem. :( Lassan ezt is kezelnem kell.

Újdonság, hogy ismét elkezdtem a Kriston féle intimtornát, amitől úgy érzem, hogy több tejem lett. Ami jó, mert a jóga meg úgy érzem csökkenti, így a kettő együtt pedig pont ideális lesz. Teszteltem is magam (kinezzel), amikor kiderült, hogy igazából le sem akarok fogyni, úgyhogy ezzel dolgoztam pont a betegség alatt. Jó, hogy van egy plusz eszköz a kezemben, amivel még tudok magamnak segíteni. Ez sem csodaszer, ha nem csinálsz semmit magában semmit nem ér, de ha valamiben akadályozod magad, akkor jól tud jönni, hogy kiderítsd az okát. És utána már kevesebb stresszel tudsz tovább haladni.

Szeretnék már egy előtte utána képet is felrakni, de az összeszerkesztésnél megakadtam. A Paint-et használtam régebben, de most a Photoshop-pal nem vagyok olyan ügyes. :) De igyekszem.

Ami még érdekes, hogy elkezdtek megjelenni az életemben olyanok, akik megpróbálnak elbizonytalanítani. Legfőképpen az az üzenet, hogy ne küzdjek már annyira, úgysem lesz az alakom a régi. Szerencsére rájöttem, hogy nem nagyon izgatnak ezek, mert én önmagában szeretem ezt csinálni. Szeretek finomakat enni, szeretek sportolni, szeretem aktívnak érezni magam, szeretem, hogy napról napra változok, fejlődök. Ellenben nem szeretem a túlevéssel járó hasfájást és a sok cukros étel miatti fáradtságot. Szóval az sem érdekel, ha nem lesz az alakom a régi. Maga a folyamat a lényeg, a "küzdés" öröme, ami igazából nem is igazán megerőltető, csak egy kis energiabefektetéssel jár. Az emberek szeretik a kényelmet, de a kisbabám minden nap figyelmeztet rá, hogy nem ez az ami előre visz. Mennyit küzd nap mind nap, de majd eljön az az idő, amikor feláll és megy. Ha nem küzdtünk volna meg vele, ma mi sem járnánk. A cél persze lehet egy jobb alak elérése, de sokkal fontosabb a külsőnél a belső érzet. Ha én egészséges vagyok, jól érzem magam és van energiám a napi tevékenységeimhez, akkor aztán lehet bármilyen alakom. Mert az tény, hogy egy 20 éves és egy 50 éves teste nem lehet ugyanaz, viszont mindkettő elérhet jó kondíciót. Legjobb példáim erre a szüleim, akik lassan 60 évesek, de a Balatont még mindig körbetekerik. :)

Szóval legyen bármi, haladok tovább.

Fogyás szoptatás alatt

 2015.09.28. 16:32

Az előző két hétben sajnos nem történt előrelépés, sőt inkább visszalépés. A két hétben sikerült egy mellgyulladást kapni, ami miatt megint lázas lettem. Emiatt a jóga is elmaradt már megint, sajnos csak heti egyszer tudtam gyakorolni.

Ami miatt jó volt ez a két hét, hogy amikor beteg voltam nem nagyon ettem. Viszont a betegség után mindig nagyon megnőtt az étvágyam, így aztán többet sikerült fogyasztani és kevesebbet mozogni. Így ez most kilókban is látszik, mivel 65,1-et mutatott a mérleg, ami pedig több az előző két hetinél. A méretekben változás nem történt, így azt le sem írom, mert megegyezik az előző összefoglalóban leírtakkal. Így most az is látszik, hogy a koplalás valójában nem fogyaszt, sőt most várhatóan lassulni is fog egy ideig a fogyás üteme. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogyan alakul innentől.

Amit mostanában észrevettem, hogy napközben nagyon jól elvagyok, viszont az esti időszak érzékeny pont nálam. Ilyenkor folyamatosan éhesnek érzem magam, és ez is rosszabbodott a két hét alatt. Az okra még nem jöttem rá, úgyhogy a héten ismét kineziológiával próbálok meg ezen is túljutni.

Ja, teszteltem magamon a cukros ételek hatását is, az utóbbi két hétben ugyanis sokat ettem ezekből. :) Mivel jó lett volna, ha megvan pontosan, hogy mit, mennyit és mikor ettem, ezért ma megint elkezdtem írni az étrendet, hogy jobban vissza tudjam követni. Mindenesetre tapasztaltam, hogy függőséget és fáradtságot is okoz, illetve nehéz tényleg belőni az elegendő mennyiséget belőle, pont az első hatás miatt. Illetve általában nem eszik az ember süteményt fél órán keresztül, hogy megérezze a teltségérzetet. Úgyhogy szinte mindig sikerült ebből túlennem magam, amire utólag a hasfájás emlékeztetett...

Innentől számítva viszont már alig három hetem van, hogy ismét beleférjek a fürdőruhámba, mert végre megyünk egy pár napot nyaralni. :) Bár számomra ez nem motiváló, inkább visszatartó erő, de igyekszem felülkerekedni rajta. :)

Címkék: táplálkozás fogyókúra szülés után

Fogyás szoptatás alatt

 2015.09.28. 15:46

Lassan 1 hónapja kezdtem írni a bejegyzéseimet. Az utóbbi két hétben nem jelentkeztem, mert nem írtam, mikor és mennyit eszem, így nem lett volna mit kiírnom. Ma mértem meg magam 64,4-nél állt meg a számláló. Ez egy hónap alatt majdnem 5 kg-ot jelent. Mivel én heti 0,5 kilókkal számoltam, nem gondoltam, hogy mostanra ennyivel leszek kevesebb. De nagyon örülök neki, és most látom is, hogy mennyire gyorsan mennek le a kilók, ha az ember csak akkor eszik, amikor éhes és annyit, ameddig jól nem lakik. Bár ezt már egyszer régebben is tapasztaltam, de jó felfrissíteni az élményt.

Méretváltozások:

  • csípő   105 →102→101
  • derék   83  → 82→79
  • mell  95→92→90
  • comb   63 →60→58
  • kar       29 →28→27

Tapasztalataim az utóbbi két hétben. Múlt hét előtt úgy érzékeltem, hogy kevesebb lett a tejem. Nem tudom, hogy amiatt volt-e mert baba kevesebbet evett, vagy mert sokat jógáztam. Mindenesetre a múlt héten csak egyszer jógáztam. A tejem ismét normalizálódott, úgyhogy maradok a heti 1-2 alkalom jógánál. Egyébként mást sem nagyon csináltam a múlt héten, illetve egyszer elmentem a piacra bicajjal. Ez 30 perces tekerés oda-vissza, szóval nem erőltettem meg magam. Egy napot betegeskedtem is, fájt a hasam és hőemelkedésem volt. Kicsit gyomorrontásszerű tüneteim voltak, de ezek egy nap alatt elmúltak.

A minden napos sport hiányzik, de az anyatej miatt nem akarok többet csinálni. Meg egyébként sem jó, ha túlhajtom magam. Mint mindenben, ebben is meg kell találni az arany középutat, ha nem sportolunk az sem jó, de ha túl sokat az sem. Az emiatt felszabadult időmben pedig ismét elkezdtem kineziológiát tanulni, ami már nagyon hiányzott.

Többször volt a héten olyan alkalom, amikor úgy éreztem, hogy nem is történik semmi, nem működik a "módszer". Meg aztán egyszerűbb bekapni egy szelet csokit, mint répát reszelgetni, uborkát hámozni, paradicsomot mosni, felszeletelni, salátát mosni, ja és természetesen ezeket akár kétnaponta beszerezni. Volt is olyan nap, amikor szinte nem is ettem zöldséget, egyszerűen lustaságból. Müzlin, csokin és kekszen éltem. De aztán megint ráeszméltem, hogy sokkal jobban érzem magam, hogyha ehetek friss zöldséget. Össze sem lehet hasonlítani mennyivel jobb így. Úgyhogy megéri a fáradtságot a dolog. Meg aztán csak kb. étkezésenként 5 perc plusz ráfordítást igényel a pucolgatás és mosogatás. Egyszerre úgysem eszem mindenféle zöldséget csak egy-kettő félét. Amúgy hamar rákap az ember, nekem legalábbis már hiányzik, ha nincs meg a napi zöldségadagom, leszámítva azt az egy két elegem van napot.

Címkék: táplálkozás fogyókúra szülés után

süti beállítások módosítása